Visszaéltek a támogatásokkal

Pénzszivattyúként működik a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáért folyósított támogatások rendszere – fogalmazott Sneider Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Mint a képviselő elmondta, a 2005-től megváltoztatott támogatási rendszerben számos visszaélés történt: a megváltozott munkaképességűeket alkalmazó cégek ugyanis óriási összegeket kaptak támogatásként, mindezt úgy, hogy senki nem ellenőrizte kinek, hova mennek az összegek, és miért.

Úgynevezett rehabilitációs támogatásként a képviselő számításai szerint évente akár 1,6 millió forint is járhatott a cégeknek emberenként. 2007 után már csak 21 „védett” cég kapott lehetőséget a támogatások begyűjtésére, ezeknél a foglalkoztatottak mintegy 90 százaléka megváltozott munkaképességű volt – mondta Sneider.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2007 és 2011 között vizsgálta a kifizetéseket. Jelentésükben arról számoltak be, hogy sok esetben nem volt megállapítva a támogatások szükségessége, háttere, így az összességében több milliárdos összegek a „levegőbe” mehettek.

Sneider Tamás rávilágított, hogy számos esetben visszafizetési kötelezettségek alakultak ki a védett cégekkel szemben. A több százmilliós tartozást azonban nem fizették vissza, az egymilliárd forint körüli éves követelésekből 2007-ben 26 millió, 2008-2009-ben mindössze 1-1 millió forintot tudtak visszavenni. Hozzáfűzte, hogy voltak olyan követelések is, amiket azért nem tudtak behajtani, mert már a kifizetés sem a hatályos jogszabályok szerint történt.

A Jobbik országgyűlési képviselője kiemelte: a cégvezetők esetében nem volt ritka az évi 30-40 millió forintos fizetés sem, de volt olyan cég, ahol 10 vezetőségi tag összesen 113 millió forintnyi fizetést kapott. Az ilyen és ehhez hasonló visszaélések miatt a Sneider Tamás feljelentést tesz, melytől az érintett vezetők elszámoltatását is várja, valamint felelősnek nevezte a minisztériumot is, amiért -bár tudott róla- nem tett semmit a visszaélések megszűntetésének érdekében.

Tags: