Sneider hatósági intézkedést várna a Lenin-fiúkkal szemben - Pintér hárít

Tiltott önkényuralmi jelképek, sarló-kalapácsos, vörös csillagot ábrázoló zászlók, a hatóságok asszisztálása. Röviden így foglalhatnánk össze a netadós tüntetéseket. Pintér szerint ők "maradéktalanul eleget tesznek a törvényben foglalt kötelezettségeiknek", a képfelvételeket most is elemzik, egyébként pedig feljelentést lehet tenni. Alább Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnökének Pintér Sándorhoz írásbeli kérdése: Némileg meglepődve szereztem tudomást arról, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója jelen volt a nagyobb kormánypárt székházánál, a több bűncselekményt is megvalósító október 26-i tüntetésen. Mivel a Fidesz székháza nem védett létesítmény, ott védett személy nem tartózkodott, így elméletileg a TEK-nek, annak főigazgatójának semmi keresnivalója nem volt, vagy nem lett volna ott. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy elméletileg, gyakorlatilag ugyanis a TEK birtokába juthattak olyan információk, amely megkövetelhette a terrorelhárítás részvételét.
Alapesetben - és ezt nem győzöm hangsúlyozni - a gyülekezési- és véleménynyilvánítási jogok gyakorlásával összefüggésben, az azok mentén szervezett tüntetéseken természetesen a TEK-nek semmiféle keresnivalója nincs. Azonban ha már a rendőrség munkatársai mellett a terrorelhárítás különösen kiképzett emberei is a helyszínen voltak az említett rendezvényen, illetve minden bizonnyal a november 17-i Kossuth téri demonstráción is, akkor különösen érthetetlen, miért nem történtek lépések a bűncselekmények megelőzése érdekében? Magyarország kormánya és az NAV vezetője sem tudott megnyugtató választ adni az állami szintre emelt korrupció vádjával kapcsolatban, így teljesen érthető, ha az emberek élnek alapvető jogaikkal, és nemtetszésüknek adnak hangot. Ellenben az már elfogadhatatlan, hogy ezt egyesek tiltott önkényuralmi jelképekkel, sarló-kalapácsos, vörös csillagot ábrázoló zászlóval teszik. Az pedig felháborító és tűrhetetlen, hogy az illetékes hatóságok meg sem próbálnak érvényt szerezni a jognak, intézkedés nélkül tűrik a jogsértő cselekményeket. Tekintettel arra, hogy szülővárosomban, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság épületében az Ön hallgatólagos beleegyezésével számos jelzésünk ellenére a mai napig egy burkoltan az előző rendszert méltató tábla látható, talán fölösleges is lenne ezúton hosszabban kifejtenem, mit jelentenek a magyar társadalomnak a kommunizmushoz köthető borzalmak. A megfélemlítések, a deportálások, a koncepciós eljárások, a sortüzek és még sok minden más. Azonban belügyminiszterként sem Ön, sem munkatársai nem mutathatnak közönyt és érdektelenséget a Btk. 335. §-ába ütköző önkényuralmi jelkép használatának minősített esetével szemben. A november 17-i demonstráción sarló-kalapácsos, ötágú vörös csillagot ábrázoló zászlót jelenített meg a tüntetők egy kis csoportja, ami a kommunista rendszer áldozatainak és azok hozzátartozóinak emberi méltóságát sértheti. Tehették mindezt nagy nyilvánosság előtt.
Hogy belügyminiszterként olyan személyt alkalmaz államtitkárként, aki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának adatlapja szerint a BM III-as, állambiztonsági főcsoportfőnökségébe tagozódó BRFK III/II-2 alosztályán tevékenykedett századosként, az a szíve joga. Azonban az 1956-os forradalom és szabadságharc után 58 évvel, az Országház épülete előtt, az Alaptörvényben foglaltak ellenére, miszerint a mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki, a vörös sálat és csekista sapkát viselő, a terrorállammal kapcsolatos nosztalgiájukat a törvények megszegésével kifejezésre juttató Lenin-fiúktól védjék meg a többségi társadalmat!
Mikor kívánnak érvényt szerezni а Btk. 335. §-ban foglaltaknak, mi akadályozta meg a hatóságok intézkedését a nagy nyilvánosság előtt használt tiltott önkényuralmi szimbólumokkal szembeni fellépésben? - szegezte a kérdést az Országgyűlés alelnöke Pintér Sándornak. Ha lehetett volna, akkor minden bizonnyal passzolta volna a kérdéseket a belügyminiszter, de ami egy tisztességes embernek lelkiismereti kérdést okozna, az neki szemrebbenés nélkül megy: A nyomozó hatóságok valamennyi bűncselekmény, így az önkényuralmi jelképekkel összefüggésben megvalósított jogsértő magatartások felderítése és megakadályozása érdekében is maradéktalanul eleget tesznek törvényben foglalt kötelezettségeiknek - fogalmazott Pintér, mikor értesüléseink szerint a belügyminisztériumi irodájában repedések keletkeztek a mennyezeten. Pintér Sándor válaszában állítja: a hivatkozott rendezvények biztosításáról készült képfelvételek elemzése a Budapesti Rendőr-főkapitányságon jelenleg is folyamatban van. Abban az esetben, ha a felvételek megtekintése során bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésére utaló körülmény nyer megállapítást, a rendőrség haladéktalanul megteszi a szükséges intézkedéseket. Aztán pökhendi módon átpasszolná a munkát: amennyiben azonban képviselő úr rendelkezik bűncselekmény elkövetésére utaló információval, kérem, hogy a bizonyítékok megjelölésével szíveskedjen feljelentést tenni és a nyomozóhatóság ki fogja vizsgálni az esetet. Ismerjük már ezt a kivizsgálást, meg persze annak az eredményét is előre lehet borítékolni. Legyen szó vörös csillagról, sarló-kalapácsos zászlóról, vagy a Szent Korona gyalázásáról, a kivizsgálás minden esetben bűncselekmény hiányát állapítja meg.

Tags: