A Jobbik szerint politikai bűn az élelmiszeripar lebontása

Szétszedték a hatvani cukorgyár silóját
Sneider Tamás kijelentette: az elmúlt két évtizedben a magyar élelmiszeripar ellen elkövetett politikai bűnöket jelképezi, az egykor hatvani cukorgyár 40 ezer tonna kapacitású cukorsilójának lebontása.

Címlap A Jobbikot nem lehet megijeszteni néhány puskagolyóval

A Juhász Oszkárt ért gyáva támadás kapcsán Sneider Tamás a Jobbik nevében határozottan kijelentette: "nem olyanok vagyunk, akiket néhány puskagolyóval meg lehetne állítani.”

Rálőttek Gyöngyöspata polgármesterére

Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke, Heves megyei elnöke sajtótájékoztatóján az mondta: a Jobbikot nem lehet megfélemlíteni, "nem olyanok vagyunk, akiket néhány puskagolyóval meg lehetne állítani".

A Jobbik szerint az államosítással a könnyebb privatizáció a kormány célja

A Jobbik szerint a megyei önkormányzati intézmények állami tulajdonba kerülésének a könnyebb privatizáció lehet a célja az IMF nyomására - jelentette ki Sneider Tamás keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Fel kell lendíteni a magyar tejipart!

 

 

A magyar tejipar nagyon rossz helyzetben van, amit a multinacionális cégek tovább rontanak a silány termékekkel - nyilatkozta Sneider Tamás és Varga Géza egri sajtótájékoztatóján. A jobbikos képviselők szerint tűrhetetlen, hogy a külföldi cégek ezermilliárdokat talicskáznak ki az országból, amihez a magyar kormány régóta asszisztál.

Szociális kártyával az uzsora ellen

 

A Jobbik országos alelnöke, Sneider Tamás szerint a pártja által javasolt szociális kártya gátat tudna vetni az uzsorázásnak. A szegénység és a nincstelenek kifosztása ellen is van programjuk: szegények bankját és szociális szövetkezeteket kellene létrehozni – mondja a politikus.

A kormány tehetetlensége is segíti az uzsoraboltokat

Schneder Tamás

Csak büntetőjogi eszközökkel nem lehet visszaszorítani az uzsora bűncselekményeket – mondta Sneider Tamás, a jobbik országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján.

Jobbik: a szociális kártya megoldás lehet az uzsoraboltok ellen is

A Jobbik szerint az újabban egyre gyakoribb uzsoraboltok ellen is megfelelő fellépés lehet a szociális kártya országos bevezetése, ezért ismételten felkérik a kormányt, hogy fontolja meg ezzel kapcsolatos javaslatukat - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Sneider Tamás.

A csehek is bevezetik a szociális kártyát

A cseh kormány úgy döntött, bevezeti a szociális kártyát annak érdekében, hogy a segélyre jogosult több százezer ember ne tudja alkoholra vagy dohányárura költeni az állami támogatást. A szociális kártyát a tervek szerint még nem lehet bankautomatában használni, de alapvető élelmiszerek megvásárlása esetében több boltban is lehetne vele fizetni, sőt a jövőben akár többféle támogatási formára ki lehetne terjeszteni a használatát. Magyarország ugyanakkor továbbra is pótcselekvésekbe menekül, egyedül a Jobbik vezetné be az új plasztikkártyát.